Irodalmi lépegető - 2009.05.19.

Szerkesztő: 
Novák Zsüliet

A tartalomból: 

1986-ban diplomázott az ELTE magyar-történelem szakán. 1981 és 1983 között a Jelenlét című folyóirat vezető szerkesztője volt, amit önként hagyott ott. Az 1980-as években csatlakozott az avantgárd párizsi köréhez, nemzetközi költészeti fesztiválokon szerepelt, ebben az időszakban a hazai avantgárd egyik vezéralakja, a vizuális költészet, a képvers egyik megújítója, hangverssel, akusztikus költészettel is foglalkozott. Az 1990-es évek közepén egyre inkább a szintézis, a hagyományok egységesítének igénye jelenik meg verseiben. Ekkor kezd álnéven publikálni. Az utazó búcsúja című kötetében feltűnik Annette Labelle, az ismeretlen francia költőnő, akinek nemcsak verseit írja meg, de életét is elképzeli. Hasonló módon hoz létre egy költőnőt Mecseki Rita Eszter néven az évtized végén, akinek a verseit a legjobb irodalmi lapok közlik, kötetet is összeállít neki Nőtincs címmel. Ilyen álneve Salinger regényeiből kölcsönzött hős; Seymour Glass is, akinek szintén megírja különös, kifinomult lelkiséget tükröző haikuit, ez Tenyered, ha csattan címmel lát napvilágot. 1998-ban meghívást kap az Egyesült Államokba, ahol három hónapot tölt el egy nemzetközi írószemináriumon, Iowában. Itteni élményei hatására a próza felé fordul.
Ezek a tények. Életútját most az ő szemszögéből láttatva próbáljuk boncolgatni, próbálunk választ kapni okokra, miértekre, idegenségre, és Mecseki Rita Eszterre.

Korábbi adások

Irodalmi lépegető

Az alábbi műsort a d1 televízió készítette - akkor még Domino TV néven. Az Irodalmi lépegető a mai magyar irodalom aktív szereplőiről készülő sorozat, ahol a kortárs szépirodalom jeles képviselőivel beszélgetünk.
Az élő magyar irodalom nagyjából kimarad a aktív közéletből, ennek megfelelően egy torzkép állt elő. Kortárs irodalmat a lakosság 1 %-a olvas, pedig mint minden alkotó, az írók sem az emberek ilyen kis hányadának írnak. Szinte minden vonatkozásban az aktuálissal találkozunk, kivéve az irodalomban. Élő költőkig sok gimnáziumban el sem jutnak a tananyagban, saját tanulmányaim során a főiskolán a kortárs irodalom félév Babitstól(!), Dsidáig tartott, hiszen irodalmat tanulva irodalomtörténetet tanultunk, és tanulnak a diákok ma is.
Az Irodalmi lépegető a mai magyar irodalom aktív szereplőiről készülő sorozat, ahol a kortárs szépirodalom jeles képviselőivel beszélgetünk.
Az élő magyar irodalom nagyjából kimarad a aktív közéletből, ennek megfelelően egy torzkép állt elő. Kortárs irodalmat a lakosság 1 %-a olvas, pedig mint minden alkotó, az írók sem az emberek ilyen kis hányadának írnak. Szinte minden vonatkozásban az aktuálissal találkozunk, kivéve az irodalomban. Élő költőkig sok gimnáziumban el sem jutnak a tananyagban, saját tanulmányaim során a főiskolán a kortárs irodalom félév Babitstól(!), Dsidáig tartott, hiszen irodalmat tanulva irodalomtörténetet tanultunk, és tanulnak a diákok ma is.
A művészet iránti érdeklődés régen a kortársak iránti érdeklődést jelentette, természetesen a múlt kellő ismeretével, így én szívem szerint rámondanám erre a műsorra, hogy azon kívül, hogy kulturális, nagyban oktatási is.
Hiszen mi lehetne annál érdekesebb, hogy azokról az utcákról, kávézókról, emberekről, érzésekről, vagy akár csak egy fáról olvashatunk, ami létező és élő. Talán nap mint nap végigsétálunk rajta, vagy látjuk reggel a buszon, munkába menet.


Így hát ne felejtsük el értékelni azokat az embereket, akiket még megkérdezhetünk, akik holnap is alkotni fognak, és akiknek most van szükségük a megbecsülésre.

- Novák Zsüliet -